Nagyot változott a főzési stílusom, amikor gyerekem született. Hamar rájöttem, hogy az addig megszokott kényelmes tempót egy sokkal pörgősebb verzióra kell cserélnem. A gyorsan elkészíthető fogások kerültek előtérbe, de az is nagyon fontos szempont volt mindig, hogy egészséges és gyerekek által is fogyasztható finomságok kerüljenek az asztalra.
Nem tudom mások hogy vannak ezzel, de a paszulyfőzeléket én sosem soroltam a legizgalmasabb fogások közé. A főzelék, mint műfaj, ugyanakkor nem tartozik a gyerekeim kedvencei közé. Bizonyára vannak gyerekek, akik szívesen fogyasztják a főzeléket, de az én gyerekeimről ezt nem mondhatom el. És ha nekem sem ízlik különösebben az illető étel, akkor elég nehéz meggyőznöm a gyerekeket arról, hogy megkóstolják. Ez kicsit olyan, mint amikor a kereskedő el akarja adni a portékáját, de ő sincs meggyőződve arról, hogy hasznos amit kínál, és a vevő igényeit kielégíti. Van olyan kereskedő, aki számára ez nem okoz semmilyen fennakadást, de én nem ilyen fából vagyok faragva. Ha nem vagyok teljes mértékben meggyőződve arról, hogy finom az étel, amellyel a gyerekeket vagy a vendégeket kínálom, inkább fel sem ajánlom.
Lehet akkor most gondolkozni, hogy milyen fogás is ez valójában, főzelék-e vagy indiai? Nem hagyományos indiai étel, a főzelékez közelebb áll, de a zöldpaszulyon kívül más zöldség is van benne, ezért nem is kifejezetten paszulyfőzelék. Azonban van benne paszuly bőven, így azok is adhatnak egy esélyt ennek a zöldségnek, akik nem rajonganak érte. Ráadásul nem feltétlenül kell csípősre főzni, így akár gyerekek is fogyaszthatják. Valójában egyszerű, könnyen és gyorsan elkészíthető. A fűszerezés az, ami izgalmassá teszi ezt a nyári ételt.
Aki szereti a csípős ízeket, az készítheti valódi curry fűszerkeverékkel. Én általában csípősmentesen szoktam megfőzni, hogy mindenki számára fogyasztható legyen, akik pedig csípősen szeretik, utólag tesznek a tányérjukba chili paprikát vagy akár magyaros erős paprikát.
Itt a zöldpaszuly ideje, ki lehet próbálni!
Hozzávalók:
1 nagyobb fej hagyma
1 db. piros, kaliforniai paprika (a piros szín csupán az esztétikai élmény miatt fontos, ha valakinek csak sima zöld színű paprikája van odahaza, nyugodtan elkészítheti azzal is, az ízhatást az is megadja)
500 g friss zöldpaszuly
1 db. cukkini
2 db. sárgarépa
1 ek paradicsompüré
fél maréknyi mazsola
250 g-os csemegekukorica-konzerv
1 ek curry fűszerkeverék*
só
pár csepp citromlé
1 kk cukor
5 ek kókuszreszelék
400 ml főzőtejszín
(ez utóbbi két hozzávaló helyett használhatunk kókusztejet, ha van)
*Bár a legtöbb, boltokban kapható curry fűszerkeverék csípős, olykor rá lehet bukkanni olyanra is, amely nem az. Ha véletlenül ilyent találok valahol, akkor visszatérek és vásárolok magamnak belőle pár tasakkal, mert ezt a gyerekek ételeiben is fel tudom használni. De ennek a fűszerkeveréknek a csípősmentes változatát otthon is könnyedén el lehet készíteni. A kövektező fűszerekből tudjuk összeállítani: 1 kk fokhagymapor, 1 kk őrölt koriandermag, 1 kk csemege pirospaprika, 1 kk kurkuma, 1 kk római kömény, 1 kk gyömbérpor, aki szereti, egy kevés fahéjat is tehet bele.
Elkészítés:
A zöldségeket megtisztítom.
A hagymát szeletekre, a paprikát nagyobb kockákra vágom, a paszulyt kisebb darabokra töröm, a cukkinit és a sárgarépát nagyobb, de nem túl vastag darabokra szeletelem.
A hagymát és a paprikát kevés olajban 2-3 percig pirítom majd ráteszem a curry fűszerkeveréket és jól összeforgatom.
A forró olaj kihozza a fűszerkeverék különleges aromáját. Hozzáadom a többi zöldséget, a mazsolát, öntök rá egy fél deci vizet és megsózom. Fedő alatt 25 percig alacsony lángon párolom, majd hozzáadom a paradicsompürét és még 5 percig folytatom a párolást. Ellenőrzöm, hogy a paszuly megfőtt-e, ha az megpuhult, akkor a többi zöldség biztosan készen van.
Ekkor beleteszem a kukoricakonzervet, a tejszínt, a kókuszreszeléket és addig forralom, míg besűrűsödik. Teszek bele 5-6 csepp citromlevet és egy kiskanálnyi cukrot. Megkóstolom. Ha szükséges, utánasózok.
Tálalható rizzsel, főtt tésztával, de hús mellett, köretként is vagy akár csak magára megállja a helyét.